2018. 08. 18.
A projekt hivatalos nyitó rendezvénnyel egybekötött I. közösségi rendezvényével nemrégiben kezdetét vette a Telep Program Uszkán című projekt.
A rendezvény kora délután kezdődött Dr. Sértő Radics István Polgármester Úr beszédével, majd Baloghné Bodnár Anita szakmai vezető ismertette a projektet. Ezt követően a helyi Keresztyén Gyülekezet (Uszka Team) és a szintén helyi Nemzetek Világossága zenés –táncos előadását tekinthették meg a polgármesteri hivatal udvarán nagy számban megjelent lakosok. Ezt követően minden megjelent kapott egy ízletes babgulyást, a kisebbek kőfestéssel és focibajnoksággal, valamint ingyenes ugrálóvárazással töltötték a délután hátralévő részét a szikrázó augusztusi napsütésben. A rendezvényt a sztárfellépő V- zoy zárta.